Napidepi

Bacietto del giorno: "Coraggio! Qualcuno ti sta aspettando."
Ez mindenesetre biztató. Csak szólhatna is.
A hangdobozban: Ross. Rachel. Bono. Merazjó.

Bon appétit!

Azt álmodtam, hogy egy étteremben ülök, ahol pincérek jönnek-mennek. Leadtam a rendelésem, mint mások is, aztán egyszercsak jött az egyik felszolgáló, hogy sajnos nem tudnak azzal kiszolgálni, amit kértem, mert itt egy csoport, akik mást rendeltek, és mivel sokan vannak, viszont sürgősen enni szeretnének, a séf csak azt főzi, amit ők kértek. Így hát én is kaptam egy tányérnyit abból az ebédből, amit az - egyébként meglehetősen hangos és ellenszenves turistacsoport - óhajtott. Ezzel még ki is lettem volna békülve, legfeljebb máskor eszem azt, amit most kinéztem, de ahogy a tányéromra pillantottam, és belevágtam a húsba, láttam ám, hogy romlott, s percekkel később éreztem, mennyire büdös az egész. A főétel, a köret... bármibe kóstoltam, a rosszullét kerülgetett; még a tejszínhabos desszert is savanyú volt. Gondoltam, kérek egy panaszkönyvet, de kiderült, nem tartanak effélét; közöltem, hogy akkor nem fizetek, mire szúrós tekintetet kaptam válaszul, hogy hiszen elkértem az ételt és beleettem, hogy gondolom akkor én ezt, mégis... S a főpincér váltig állította, hogy az ételnek semmi baja, csak én vagyok válogatós. A történet itt kezdett abszurdba fordulni, de szerencsére - még mielőtt lenyomhatták volna a romlott kaját a torkomon - felébredtem.

Az Élet kötésmintája...

... egy sima, egy kifordított, egy befordult.

When the Lights Are Down

Néha olyan jól esne, ha a három kapcsolóból ki lehetne iktatni az egyiket. Pöcc, és nincs értelem/érzelem/vágy. Mikor melyik. Vagy legalább kicsit kölcsönkérni Nicolas Cage-től a két percre előrenézés képességét, aztán abból levezetni, mi fog történni. Nem a következmények felelősségétől menekülni, és csak akkor használni, mikor tényleg szükséges. Hogy ne kelljen elveszíteni valakit, aki nagyon fontos. Hogy ne kelljen arcra esni vagy pláne mellé. "Every move you make creates your destiny."
Vannak szálak, amiket nem lehet eltépni, és ez jó érzés. Általában. Amikor nem, akkor sem szakadnak, mert nem tudnak, hanem fáj pokolian, külön-külön minden egyes darab, ami összeköt.
A hátamat merném mutatni. De nem tudok hátat fordítani.

Benvenuti a Budapest

Aki utazik, az mindig egy kicsit időn és téren kívül van. Valahol a megfogható valóság és az életszerű álmok határán lebeg. A hazautazás szükségszerűen rossz: kipukkasztja ezt a burkot, és kezdenek szétszéledni a színek, az illatok, a nyüzsgés, a fények. Picit lehet még kapaszkodni a ki nem csomagolással, picit lehet még összetartani a mesélgetéssel. De már akkor sem azokon az utcákon jársz, nem azokba az ismeretlen-ismerős megállókba mégy, nem a felfedezett reggelizőhelyek ajtaján fordulsz be. És semmi sem olyan. És az unalomig ismert hétköznapok túljózan valósága fázósabb érzés, mint valaha.
Ezerfelé húz a szívem haza.

A nap tanulsága

Nem szabad csodameggyszínű, már ránézésre is selymesen finom tapintású estélyi ruhát felpróbálni 'csak viccből'.
Történt ez az alábbi módon: Greywind, születésnapja közeledtével elméne vásárolni drága jó szüleivel mindenféle olyas ruhaneműket, melyeket hiányola ruhatárából. Össze is válogatott pihepuha pulóvereket, bolondos sálat, tizenkét éves kora óta először fejfedőt.... aztán, míg kabátpróbából kifolyólag pár percre őrizetlenül maradt, megakadt a szeme egy földig érő szépségen. Gondolta, abból baj nem lehet, ha elkéri és felpróbálja, majd visszaadja szépen. Visszaadja, hiszen a világon semmi szüksége egy újabb olyan ruhadarabra, amit évente legfeljebb háromszor vehet föl, pláne hogy megfelelő árnyalatú cipőt is kéne keríteni hozzá. Bevonult hát a próbafülkébe és magára ölté a ruhát. Aztán tükörbe nézett, és hogy teljesen ne menjen el az esze, gyorsan a kijózanító árcédula után kapott. De már késő volt. Szerencséje a szerencsétlen helyzetben annyi volt, hogy az üzletben nem lehetett bankkártyával fizetni, Greywind pedig ennyi készpénzt nem hordoz magával, mert egészségtelen. Így hát negyedórányi próbafülkézés után ("hmm, ehhez ilyen frizurát kéne csinálni, meg kb ekkora sarkú cipőt keresni... nem is, inkább ilyen frizurát"), mikor a kabátvásárlásból visszatérő szülők megkérdezték, nincs-e valami baj, a szépséges földig érő visszakerült a helyére.
Greywind pedig megfogadta, hogy legközelebb óvatosabb lesz.

"Te, kisfiam, önként jelentkezel"

Nem tudom, mire véljem azt az üzenőfüzetbe/ellenőrzőbe került beírást, miszerint gyermekeim kötelesek 100 Ft-tal támogatni a vörösiszap károsultjait. Félreértés ne essék, nem okoz gondot gyerekenként egy fél liter tejnyi összeget beküldeni az iskolába, és nincsenek ellenérzéseim az adománygyűjtéssel kapcsolatban. Az eljárás az, ami előtt értetlenül állok. Mert meg lehetett volna ezt úgy is oldani, hogy "kedves szülők, kérjük, ha módjukban áll, és önök is úgy érzik, támogassák..." stbstb, hogy ne hagyjon rossz szájízt. Nyilván a legtöbben akkor is küldtek volna pénzt. Lehet, hogy valamivel szívesebben, mint így. Számomra ez ugyanolyan visszatetsző, mint mikor valaki webkettes vagy egyéb fórumon veri a mellét, hogy hányszor hívta fel a segélyvonalat. A szememben ezzel a szándéka is megkérdőjeleződik. Tény, hogy ettől függetlenül a pénze jó célokat szolgál (reméljük, mert bízunk a rendszerben), az összkép láttán mégis húzom a szám. Az igazi adakozás önkéntes és névtelen. Belső muszájból jön és piszkosul nem az adakozó személye számít. A többi meg csak (ön)reklám.

Krokodilógia

Családi brainstorming keretében megoldottuk a krokodil testfelépítésének rejtélyét.
D: - Azért vannak oldalt a végtagjai, hogy ha leesik a fáról, ne törje össze az alágyűrődő lábait.
A: - Aha, és ha úszóhártyái is lennének, repkedhetne egyik fáról a másikra.

Déja vu

Jó hallani arról, hogy (egyelőre) laikus elképzeléseimhez hasonlóan hogy kéne felépülnie és működnie a médiának. Az már valószínűleg csak az én bajom, hogy megkeseredik a szám íze, mikor visszagondolok arra, hogy tanultuk mi már azt is, hogyan működik az ideális idegenforgalom, és ebben hogy találhatnánk meg a helyünket. Aztán gyorsan, és persze nem hivatalosan kaptunk némi információt arra nézvést, hogy ha tényleg ilyen területen szeretnénk dolgozni, pláne érvényesülni, akkor ezeket gyorsan felejtsük el, és az alábbiak az irányadók...

A Belső Informatikus sikolya

Az oktatás redundáns. És néha oly' mértékig zajos, hogy alig kihámozható az üzenet.

Boldogságkeresők

"- A barátom, Massimo "csupa ajtó, csupa ablak" lélek. Nagyon szeretem! - mosolyodott el a férfi.
- Csupa ajtó, csupa ablak? - nézett kérdően Elizabeth.
- Képzeljen el egy kockát, amelynek mindegyik oldala egy-egy betonfal, és tegyen rá egy háztetőt - magyarázta Didi. - Ebben a képzeletbeli házban lakik a lelkünk. Ott, legbelül, a kocka belsejében csak mi vagyunk. Mindenki különféle módon nyitott a világra. Vannak, akik képtelenek bárkit is közel engedni magukhoz. Az ő házukon nincsenek ajtók és ablakok. Zárkózott emberek, és csupán alig néhány családtaggal és baráttal osztják meg a bennük lakozó értékeket. Aztán vannak, akiknek ajtó és ablak is van a házán, ám mind zárva van, és csak nagy ritkán engednek be rajta valakit. És vannak, akiknek a háza telis-tele van ajtóval meg ablakkal, és azok tárva nyitva vannak a világra. Massimo háza ilyen.
Elizabeth érdeklődve hallgatta a férfi hasonlatát, majd kis idő múltával megkérdezte.
- Maga szerint az én házam melyik a sorban?
- Van rajta egy ajtó és számtalan ablak, ám mindegyik csupán résnyire van nyitva - nézett mélyen a nő szemébe Didi. - Tárja sarkig őket, Liz, hogy odabent kisüssön a nap - mosolyodott el."
(Jerome Coctoo: Boldogságkeresők)

Hát lehet egy ilyen fülszöveg után nem szeretni egy könyvet? Nem levenni a polcról, nem hazavinni, nem elolvasni? Nem, nem lehet :)

Ízlésről nem lehet vitatkozni

Ezzel a mondattal indított nagyfiam, mikor véleményét kérdeztem a Botero-kiállítás kapcsán. Beszélgetni viszont érdemes; ha nem tesszük, sose ismertem volna meg bátyám azon oldalát, amint festői technikáról, ábrázolásmódról és színvilágról lelkendezik, majd bő negyedóra múltán velős (és meglehetősen lesújtó) összefoglalását adja a Klimt-kiállításnak. Amiről viszont a sarjamat nem kellett külön kérdezni, mert egyik-másik kép előtt hosszasan mesélgette mi és miért tetszik neki. (Ez egyébként nekem két okból is örvendetes: egyrészt hogy a mindenfelől ránk ömlő, szellemi igénytelenséget sugalló és ösztönző szenny ellenére is lehet kulturális fogékonyságra nevelni, másrészt hogy hálistennek nem mindenkiből sikerül kiölni az önálló gondolkodás és véleménynyilvánítás képességét, pedig sajnos még mindig elég erős a poroszos szemléletű oktatás minálunk.)
Amúgy a szecessziós gyűjtemény az én szívemhez is közelebb állt, szeretem a grafikákat és az akvarelleket, és meglepődve fedeztem fel egy Rudolf von Alt képet is. Rudolf és Jakob von Alt művei előtt tavasszal órákig gyönyörködtem az Albertina egyik időszaki kiállításán. Nem állítom, hogy a "Nuda Veritas" minden darabja találkozott a tetszésemmel, azt viszont igen, hogy nekem jóval befogadhatóbb volt, mint Fernando Botero képei. De nem bántam meg, hogy láttam azokat is. Nagyon dél-amerikai. Nagyon más. Meghökkentő, számomra olykor kissé groteszkbe hajló. Engem nem érintett lelken, de azért senkit nem beszélnék le róla :)

So none of the girls here eat anything?

Nem véletlen, hogy itthon nincs mérleg. Illetve a kettő közül, ami mégis van, az egyik én vagyok, a másik a konyhai, de egyik sem alkalmas nagyobb tömegek emelgetésére. Ma kiderült, hogy ami viszont igen, az tízzel többet mutat a részvétlen kijelzőjén, mint amit ott látni szeretnék. Mese nincs, meg kell moccanni. A kóla piros-fehér, James Bond Sean Connery, a ruhaméret pedig M. Pont.

Kapitány, jéghegy!

Nagyjából így indultam neki az eddigi három iskolai napomnak. Idegen környezet, idegen emberek, jesszusom, én de öreg vagyok, és biztos mindenki jóval többet tud nálam, és egyébként is - jaj! Külön gyomorremegés volt a mai első két tömb, ami 'Kommunikációs kompetencia fejlesztése' néven semmi jót nem sejtetett társaságfób szerénységemnek. Ráadásul magamhoz képest embertelenül hajnalban kellett kelnem ahhoz, hogy ebben részt vegyek.
A csalódás boldogítóan megkönnyebbülést okozó volt. Továbbá büszke vagyok magamra, hogy amit az előadáson személyes kapcsolatok és gyereknevelés témában hallhattam, azok nagy részére hosszú évek tapasztalatai alapján én is rájöttem, és többé-kevésbé alkalmazni is tudom. A gyakorlat pediglen az alábbi kijelentéssel indult: "Ezeken az órákon játszani fogunk." Ha valamivel, ezzel egy pillanat alatt meg lehet fogni (bár kétségtelen, hogy azért játékból is van olyan, amiben nem szívesen veszek részt, de hálistennek csocsóasztalnak vagy go-táblának nyomát sem láttam a teremben :)). Drámapedagógia. És én, aki háromnál több ember közt jórészt a poharamat szorongatva szoktam ücsörögni és figyelni, mit beszélgetnek, azon kaptam magam, hogy rögtönzött interjút készítek, társalgok, véleményt mondok, ötletelek másokkal együtt. És a túl hamar véget érő óráról kénytelen-kelletlen kisereglő emberek már nem zárt kapuk mögött rejtező idegenek, hanem ismeretlen ismerősök, akikkel össze lehet mosolyogni, leülni, és fölvenni az órán ott maradt fonalvégeket.
Kapitány úr, kérem, globális felmelegedés van. A jéghegy olvadni kezdett. De még az is lehet, hogy mire odaérünk, kiderül: ott se volt.

Sziget 2010

Ahol Bruce Dickinson ismét bebizonyította, hogy még mindig a frontemberek gyöngye. Tudja, hogy kell bulit csinálni. Jó, jó, harminc éve csinálja, de akkor is. Ja, és szeretnék én is így ugrálni ötvenkét éves koromban, miközben a kifulladás legkisebb jele nélkül teli tüdőből harsogom túl a technika hiányosságait.

Álszentség reloaded

Februárban már volt egy hasonló ügy, gondolom ezen felbuzdulva döntöttek úgy valakik, hogy polgárpukkasztanak egy kicsinyt. Létrehoztak egy oldalt (mangia gatti = egyél macskát), ahol ízletes macskarecepteket közöltek, és az állatvédelmi törvényt idézve rámutattak, hogy eme négylábúak fogyasztását semmi nem tiltja. Amit igen, az az állatokkal való kegyetlen bánásmód.

Bratislava - A Tourism How-to

Érkezésekor ne rohanjunk azonnal a recepciós pultnál ácsorgó vendéghez, hiszen még az a téves képzete támadna, hogy belőle élünk. A teraszon napfürdőzve (rossz idő esetén a lounge-ban tévézve), türelmesen kivárunk öt-tíz percet, hogy elkerüljük ezt a kínos szituációt, ezzel mintegy elűzve a dolog üzleties jellegét, ily módon már az első pillanatokban otthonosabbát téve a vendég számára a szállodát.
A check-in folyamán szigorúan tilos a vendégre mosolyogni, nehogy bátorításnak vegye, és ott-tartózkodása során kérdésekkel és/vagy panaszokkal zaklasson bennünket vagy a személyzet többi tagját. Ezt a fölös emocionális megnyilvánulást egyébként lehetőség szerint a továbbiakban is kerüljük.

... Tápéval határos

Mármint Szeged, a hírös város. Ahol keveset jártam eddig, azt is csak átutazóban.
No, kezdjük a pozitívummal: Szeged hangulatos. Afféle Buda-Óbuda és Thessaloniki keveréke feelingben: (neo)klasszicista házak, soksok zöld, kellemesen alacsony városkép, széles sétálóutca, kiülős mediterrán kávézók, cukrászdák, étek-helyek. Árnyas-sétálós vadaspark (bár vagy egy órát kellett különféle építkezések és főutak mentén trappolni, hogy elérjük). Templomtornyok, budai szememnek örvendetesen nem-barokk stílusban - igen, szeretnék még visszamenni majd, és megnézni közelről és belülről is ezeket az épületeket. Különös tekintettel a Pacsirta utcára átellenesen lévőt, hátha ki lehet iktatni valahogy azt a negyedóránként pontos időt :)
És akkor a negatívum. Hatalmas sóhaj keretében, mert tényleg kíváncsi voltam, milyen is az. A Szabadtéri. My Fair Ladyre volt jegyünk, aminek ugyan kívülről fújom a szövegét (angolul-magyarul), de nem volt afféle naiv illúzióm, hogy ugyanazzal a negyvenhat éves fordítással fognak dolgozni. Azért a 'csudijó' helyébe ültetett 'tök király' fülön ütött. Nemcsak mert hangulatrombolóan tizenkilencedikszázadiatlan, de ráadásul még csak nem is rímelt. Édes istenem, mi bajuk volt ezeknek a csudijóval, ami szerintem nagyon jól eltalált magyarítása a loverlynek. Aztán jött még több megütközés, később döbbenet. Dalszövegekben is, közte lévő prózai részekben is. G. B. Shaw - akit én egyébként végtelenül nagyra becsülök éleslátása és csípősen ironikus szellemessége miatt - ha ettől nem fordult meg a sírjában, akkor semmitől. Olcsó poénok, modern utalások, rossz fordítás miatt elveszett vagy nem ülő sziporkák. Sajnálom. Kár érte.
Megyek, megnézem Audrey Hepburnt.

Volare

S eljöve a nap, hogy az nézhetetlen mozgóképszínházi műsorok mián Greywind levegőbe emelkedett.
Eddig a pillanatig volt esélye, hogy a repülés mint olyan gyomorforgató, térdreszkettető, fogantyút görcsösen markoltató, émelygős, halálfélős élmény. Nem sok - mondhatni csak matematikai - de volt. A "nem lesz klausztrofóbiád a gépben? nincs túl nagy hely odabent" című jajdejóhogyfelvetődött kérdésre nagy merészen közöltem, hogy "ó ugyan, dehogy, Trabantunk is volt", majd lapos oldalpislantással felmértem a valóban szűkösnek tűnő utasteret. Gondolatban vállat vontam, ha fób dolog, majd fehérülő ujjakkal szorongatom az ülést, és meggyőző mosollyal leplezem, hogy a hátamon patakokban csorog a veríték. De hogy repülés elől meghátráljak, én, aki mióta eszét tudja a levegőbe vágyott, hát az ki van zárva kérem.

Ünnep, oly szép...

... a gyertya ha ég. Harminc. Merthogy ennyi éve már, hogy az Edda Művek jelen van a színpadon, a stúdiókban, a köztudatban. "30 éves az Edda Művek - Jubileumi koncert" hirdette a kisoroszi Duna-ünnep műsora. Ohohó, Edda-koncert tavaly is buli volt, idén nyilván még inkább kitesznek magukért az évforduló kapcsán, ott kell hát lennem. Az 'Isten-család-békesség-sámándob-drágavéreim-fogjukmegegymáskezét' rózsaszínkés, enyhén émelyítő cukormázon idén is túltesszük magunkat, az egy-két újdonatúj, hasonló stílben fogant dalt kibírjuk, de a régi Edda kedvéért ki kell menni. Öcsém is jön, remekség, együtt ordítani a régi dalokat talán enyhít a 'de vén is vagyok én, hogy nekem ez zene' feelingen.

Múzeumok éjszakája

Egyrészt buli. Másrészt is az. Néhol egész középkori tűzzsonglőrös-bazáros-zenés-táncos vásár-feelinggel, ami nálam külön pluszpont. És jó látni, hogy minden korcsoport képviselteti magát, és ennyi embert megmozgat a dolog. (Persze az engedély nélkül járdaszéli gagyiárusokat is, de ennyi fölött még szemet lehet hunyni. Esti sötétben pláne :) ) Az egy, amit sajnálok, az idő rövidsége. És hogy ehhez képest mennyit kell várni a következőre.

Cenzúra

Ami ugyebár csúnya és elítélendő dolog. Demokráciában ilyen nincs, nem lehet. Mutogatunk erre-arra elrettentő példákat találva. De vajon miért gondoljuk úgy, hogy minket, európaiakat őszintén és elfogulatlanul tájékoztatnak a világ dolgairól? Hogy sehol egy elhallgatott disznóság, egy vágott videofelvétel, egy kiragadott esemény, ami így már egészen mást jelent... Honnan ez a hírügynökségek függetlenségébe és objektivitásába vetett naiv bizalom?
Kapunk egy nézőpontot. Ami kényelmes, mert szépen beleillik abba, amiben felnőttünk. De vajon hogy viszonyul ez a valósághoz? A legtöbb dolognak nem lehet személyesen utánajárni. (Meg amúgyis, ki venné a fáradságot :)) És azt ugye még a legnaivabbak sem vitathatják, hogy a média manipulatív.
"Terelnek bennünket itt, de piszkosul."

Utazás a jacuzzi körül

Ajándék ötcsillagos wellnesshétvége, álom luxuskivitelben.
Greywind parázik, elvégre nem született felső tízezer. Szekrényt kiborít, visszapakol, parázik, családot kiborít. Testvéri jótanács: "lazán bevonulsz, orrod fönt, közlöd hova vigyék a csomagodat és nem köszönsz meg semmit". Ezen persze jót nevetünk, mert hát minket nem erre neveltek, ellenben van bennünk egy egészséges adag cinizmus.
Nos, a hely gyönyörű volt, a társaság kozmopolita, az aggodalom pedig fölöslegesnek bizonyult. Tapasztalataim az alábbiak.

(Not) Without My Daughter?

Tegnap végre volt időm leülni kicsit olvasni (úgysmint úgy döntöttem, hogy a házimunka ráér, úgyse végzi el helyettem senki), és találomra lekaptam egy könyvet a polcról. Lányom nélkül soha. Többször olvastam már, bár az első alkalom szörnyülködései után némi szkepticizmussal vettem a kezembe újra és újra. Érdekel az iszlám világ, a muszlim szokások - különös tekintettel persze az étkezési szokásaikra, elvégre gasztrobolond vagyok -, épp ezért nem tudom minden fenntartás nélkül elfogadni az amerikai nézőpontot, ahol - szerintem néha szenzációhajhász módon - az arab-perzsa világ satanizálása folyik. Ahelyett, hogy...

Az élet nagy rejtélyei

Vajon mi értelme a cukorral ÉS édesítőszerrel készült termékeknek?
Ha rosszindulatú akarok lenni, akkor arra kell gondoljak, ilyet csak valamiféle ördögien gonosz gyártó követhet el, végtére is a cukor hizlal, az édesítő rákot okoz(hat), tehát ártsunk minél többet alapon pakolja bele mindkettőt.
Vagy van aki azt hiszi, ez így egészségesebb? Olcsóbb? Tartósabb?
I'm confused.

Színház

Új Sylvester Lévay-Michael Kunze darab, Rebecca - a Manderley-ház asszonya. Gotta see that.

Néznivaló

Várós filmek mostanában: The Losers, Clash of the Titans (épp fantasy hangulatban voltam, mikor megnéztem a trailert, megfogott), Iron Man 2 (pedig nem vagyok az a kimondott Marvel-fan, ezt bárki ismerős készséggel alátámasztja), Robin Hood (nem kettő, nem három feldolgozást láttam már, de kíváncsi vagyok Ridley Scott mit tud belőle kihozni), Tron Legacy (az első Tron minden, mai szemmel már ráfogható hibája ellenére nagy kedvenc, és az előzetes alapján egyelőre úgy tűnik, a Legacy nem szenved 'másodikrész-betegségben'). És mivel nagy gyerek vagyok, Toy Story 3.

A tízmillió szakértő országa

Egy publicista véleménye a választásokról.
A bevezetés szerint növelni kell a választókedvet a nem szélsőséges szavazókban. Ez eddig oké, a cikk akár nekem is szólhatna, hát elolvasom, bár lelki higiéném megőrzése végett általában távol tartom magam a politika nevezetű cirkusztól Most is ehhez kellett volna tartanom magam. Az csak egy dolog, hogy kis hazánk egyik legszélesebb rétegben űzött nemzeti sportjától, a személyeskedő, lenéző minősítgetéstől lilapöttyös kiütést kapok, de a bicskát a zsebemben igazán az utolsó bekezdés nyitja ki (és nem a helyesírási hibáival).

Tavasz

Végre. És még a nap is süt, és kezd emberi lenni a hőmérséklet. Szeretném, ha ez most már így is maradna egy jó darabig :)

Torkos csütörtök

Amiről idén megint lemaradtam. Helyette viszont sikerült megnéznem egy agyondicsért filmet (Knocked Up), ami majdnem bekerült a nembírtamvégigülni egyébként viszonylag szűk kategóriájába. A főszereplő nővére egy hülye picsa tenyérbemászóan ellenszenves karakter, a főszereplő viselkedését néhol csak a skizoiditás magyarázhatná, az öt haver lúzersége szintén nem volt elég szerethető egy romkomhoz, és úgy összességében a film nem igazán találta el, hogy poénos-romantikus vagy lelkizős-romantikus akar-e lenni, így aztán nem sikerült egyik sem. De a kenyérlángos legalább finom volt :)

Legyen már tavasz

Mert nagyon unom, hogy azokon a területeken, ahol az önkormányzatnak kellett volna eltolni a havat, mostanra többször felolvadt-megfagyott tükörsima jégpáncél színesíti elég sok ittlakó életét spontán jégrevü-elemekkel. Jelentem, ha korizni szeretnék, akkor majd befizetek valamelyik pályán, a piac körött túl sok az amatőr jégtáncos ahhoz, hogy egy művészibb kűrt be lehessen mutatni.

Képmutatás

Szóval valaki macskából akart vacsorát főzni.
Legalábbis a vád szerint. Az illető válasza a vádakra az volt, hogy senkit sem buzdított macskaevésre, csak régi szokásokat mesélt el, amikor (gondolom a szegénység okán) nyúl helyett macska szerepelt az étrendben további olyan hozzávalókkal (mint például a szarvasgomba!), amik olcsók és bárki által hozzáférhetők, mégis ínyencségnek számító fogások voltak. És igen, nekem is mesélt nagypapám azokról az ínséges időkről, amikor varjúból főztek levest, és elhullott lovak húsát hasznosították - jobb híján.

Hogy tartsuk távol a leendő ügyfeleket?

Vajon hogy akar szert tenni vendégkörre egy olyan hely, aminek két telefonszáma lelhető fel a neten, az egyik már nem él, a másikon pedig senki sem veszi fel a kagylót (nyitvatartási időben, természetesen)? Lehet, hogy én vagyok túlérzékeny fogyasztó, de két nem fogadott hívás után a harmadik már egy másik helyen fog landolni. Piacgazdaság van, kérem. Ennyire jól megy?

Szürreál

Furcsa, ősi maradványok vannak az emberi viselkedésben, a környezetünkre adott reakcióinkban. A szürreális, a bizarr borzongást vált ki, vagy legalábbis valami olyan kényelmetlen érzést, ami megmagyarázhatatlan, mert a tudat alatt, egy nem használt sarokban lapul. Ez akkor is igaz, ha a 'normálishoz' képest a változás önmagában nem fenyegető, ha az a dolog, ami a megszokott helyén szerepel, esetleg teljesen hétköznapi.

Megnéztem...

... a Kalózhajót (The Boat That Rocked). Erre nem is lehet azt mondani, hogy 'tetszik', mert olyan ridegnek és személytelennek tűnik. Ez egy szeretnivaló film :)

Elitizmus

Egy nagyobb plázában elköltött ebéd - némi bámészkodásnak álcázott figyeléssel kombinálva - felér egy szociológiai tanulmánnyal.

Zöld-ség

    Az ablakon túl lévő fél méteres hóra kinézve elég nehéz elhinni, hogy globális felmelegedés van. Pedig.
    Ötletes reklámok és zöld oldalak olvasgatása volt a mai reggelim, és ilyenkor óhatatlanul eszembe jut, hogy én mit teszek - és mit nem - a környezetvédelemért. Tulajdonképp az előbbi kategória jóval több elemet foglal magába, mégis van pár dolog a második halmazban is. Konkrétan az alábbiak:

        1. Nem tekerem lejjebb a fűtést. - Fázós vagyok, és nem szeretem az érzést; nekem kell a komfortérzetemhez a (minimum) 22 fok télen is. Legalább itthon.

        2. Nem mosogatok állóvízben. - Kizárt, hogy önszántamból olyan vízbe nyúlkáljak, amiben mindenféle gyanús dolgok úsznak. És már ránézésre is legalább tízféle kiütést kapok tőle, annyira nem higiénikus.

       3. Nem használok energiatakarékos izzókat. - A hidegen kívül a másik aminek betege tudok lenni, az a sötét. Az embernek szüksége van fényre. Pont. Majd ha gyártanak olyan fényerejű ÉS olyan színű fényt adó égőket, mint a hagyományos, majd akkor.

    Viszont szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem kérek szatyrot (illetve papírszatyrot veszek) vásárlásnál, nem hagyok használaton kívül adaptert a konnektorban, a számlák elektronikus úton intéződnek, tömegközlekedek, az esetek túlnyomó többségében idényzöldséget/-gyümölcsöt eszem, a havi nagybevásárlástól eltekintve piacon és kisboltokban veszem meg amire szükségem van. Hiányzik a visszaváltható palackban kapható ásványvíz/gyümölcslé/akármi, nehezményezem, hogy a tankönyvek nem könyvtári-kölcsönzős rendszerben kaphatók (kivéve azoknak, akik tankönyvtámogatásra jogosultak - de könyörgöm, miért nem lehet akkor mindenkinek?), és szívem szerint a sushi mellé adott evőpálcikát is lemondanám, mert van már elég.

Miért is?

• Mert csak, és mert miért ne.
• Mert perpill nincs ihletem újabb novellához, se a régi regényhez.
• Hogy legyen még valami, amit úgyse fogok rendszeresen csinálni.
• Mert épp nem volt jobb dolgom hajnali háromkor.