Tündérkonyha

Két és fél havi húsnemevés margójára.

Elsősorban (bár ezt eddig is tudtam, de hadd tudja más is): végtelenül rendes és támogató családom van - saját kiscsaládom szolidaritásból és teljesen önként ugyanazt ette hétvégente, amit magamnak készítettem, Anyukám pedig hihetetlenül finom vega kajákat talált ki nekem, mikor náluk ettünk.

Az éttermeket tekintve már közel sem ennyire rózsás a helyzet, ha ugyanis ma valaki Magyarországon úgy dönt, hogy nem fog húst (vagy - horribile dictu - semmilyen állati terméket) enni, az elég nehéz helyzetbe kerül, ha beül valahova, vagy akár csak pizzát szeretne rendelni egy nemszeretnékfőzni estén. Tudom, hogy vannak kifejezetten vegetáriánus/vegán éttermek, de miért kéne rákényszerítenem nem lombevő vacsorapartneremet, hogy mellőzze a húst? Egy kis fantáziával nem nagy ördöngösség a rántott sajt/gomba/karfiol szentháromságon kívül sem ínycsiklandó vega ételt főzni. Tényleg nem. És még csak nem is drágább.

Hogy hiányzott-e a hús? Nem igazán. Eleinte semennyire. Húsvétkor igazi parasztsonkát főztem, aminek csuda csábos illata volt, a drágáim lelkesen ették az obligát húsvéti reggelit, de nem esett rosszul. Mint ahogy sok minden más sem. Egyetlen kivétel volt ez alól: a rántott csirke. Na, azért zokogtak az ízlelőbimbóim. De egyébként minden önbecsapás ("ez olyan, mintha hús lenne"-kaják) nélkül is remekül elvoltam. Arra viszont rájöttem, hogy vegán (pláne nyersvegán) soha a büdös életben nem leszek, még ha kötelezővé teszik, akkor se. Meleg étel nélkül több okból sem tudom elképzelni az életem, de gyümölcsnapos tapasztalataim alapján nemcsak hogy nem tudok jóllakni nyers dolgokkal, de a nap végére már nem is kívánom, és ölni tudnék egy kis rendes kajáért. A tejtermékek pedig jóval változatosabbá teszik a húsmentességet, ráadásul milyen már egy spaghetti al pomodoro e basilico parmezán nélkül?

Nem először döntöttem hosszabb-rövidebb időre a pitypangevés mellett, és egyébként is kevés húst eszem. Szeretem az állatokat, és tisztelem az élet majdnem minden formáját (a szúnyogokét - különösen nagy tömegben - például kevésbé). A szívem szakadt meg, amikor a kedvenc "kockás" tyúkocskámból főzött anno a nagyim vasárnapi húslevest. De a taraját attól még elkértem. Mert finom.

Kockás farmer fehér blúzzal

Valós és virtuális környezetemben körülpillantva azt kell látnom, mennyien támaszkodnak ilyen-olyan tanácsadó vagy megmondó könyvekre, magazinokra, weblapokra. (Ugye ismerős a "Tíz mondat, amit soha ne ejts ki a gyermeked előtt!" vagy a "Miért ne hordj kockás farmert fehér blúzzal? Mi megmondjuk!" vagy a "Tested terroristája: a leggyilkosabb ételek, és nem is tudtál róla!") A gond még nem is ezzel van, hiszen bárki elbizonytalanodhat, tanácsot kérhet majd kaphat, hanem a mértékkel. Amikor valaki már étkezni, öltözködni, filmet nézni, bevásárolni, gyereket nevelni sem tud az ilyen jellegű olvasmányok nélkül. Amikor a könyv/cikk/blog szerzője megkérdőjelezhetetlen igazságú szakemberré növi ki magát, akinek a szava szentírás, s nemhogy nem ferdít, vagy urambocsá hazudik, de még csak tévedni sem képes, és aki ebben nem hisz, az... bűnözik, vét a divat, a természet, a társadalom, a gyermekei, a jóízlés, meg mittudomén még mi ellen. És amikor adott ismerősök csont nélkül elhisznek és követnek mindent, ami csak kiesik ezeknek az embereknek a száján.

Ha én valaha egy női magazin szerkesztője lennék, egyrészt soha de soha nem lennék hajlandó terrorizálni az olvasóimat (ugye nem kell bemutatni az új "vallások" térítőit, akik elítélő-lesajnáló pillantásukkal ölni tudnának, ha nem vagy ápdétes/paleo/nyersvegán, nem sportolsz legalább hetente nyolcszor, nem állsz ki az állatok jogaiért véres-habos szájjal halált követelve mások fejére, nem Lutz Gizi nevelési elvei alapján szereted a gyereked, és a többi... ), és egyetlen gondolat kivételével soha nem írnék tanácsadó jellegű cikkeket. Az az egy pedig imígyen hangzana a lap első számában: "Merj gondolkodni. Merj belevágni, tapasztalni és tévedni. Igen, merj tévedni, mert jogod van hozzá. És nem fog összedőlni tőle a világ. Legközelebb majd másképp csinálod. Keresd meg azt a megoldást, amit jónak érzel, amitől elégedett leszel, ami boldoggá tesz. Ami a Tiéd. Te. Mert csak Te vagy a Te helyedben."

Szerintem hatalmas lelki terhet vennénk le egy csomó ember válláról. A megfelelés kényszeréét.

Távozz tőlem!

Az idei ECs-tábor egyik legkedvesebb momentuma, avagy hogyan hozzuk a legrosszabb szerepjátékos sztereotípiát.
Utolsó előtti nap kuporgunk nem messze a hintáktól, az egyik asztal körül, már jócskán benne a kalandban. Mesélőnk, B. épp lelkesen ecseteli a felfedezett - és megszakítani óhajtott - démonidéző szertartás részleteit. A hangulatteremtés kellőképp szuttyogós, de végtére is nem Miss Marple teadélutánján vendégeskedünk. A csapat tanakodik, ki milyen módon avatkozzék közbe - nem igazán a béketárgyalásos módszer körül folynak a gondolatok - mikor is egy fiatal pár, éppcsak totyogós kisgyerekkel besétál a képbe. Jólnevelt emberként köszönünk, majd figyelmünket ismét a képzeletbeli helyszín felé fordítjuk. A mesélő tovább osztja az instrukciókat a játékosoknak; heves küzdelem dúl, a démon nem materializálódhat. Minthogy én ülök szemben a hintával, látom, ahogy a szülők óvatosan hintáztatják egyszem utódukat. Ahogy azt is, amint a mese iszamosodásával párhuzamban - "jó, most eltaláltad, hatalmasat reccsen az orra, és elkezd dőlni belőle a vér... az áldozati asztalon fekvő kertész tompán hörög" - sápad az arcuk, fagy le róla a mosoly. Karakterem lerongyol a pincébe vezető lépcsőn, hogy segítségére legyen a többieknek, helyzetleírást kérek a mesélőtől. Miközben hallgatom, hogy a feláldozni készült egyén kivérzik az asztalon, egy leütött ember hever valahol a padlón, kettejükkel küzdenek a társaim, és valaki sarokba szorítva kuporog a fal mellett, szemem csücskéből észlelem, hogy a két fiatal lassan, mellőzve a hirtelen mozdulatokat, leemelik sarjukat a hintáról, és kissé űzött tekintettel, alig visszafogott sietséggel elmenekülnek. A mese megakad egy pillanatra, követjük őket a tekintetünkkel, majd B. arcán angyali ártatlan mosoly terül szét, és vállat von:
- Rosszkor jöttek.

Daily elitism

Szembesítés

Mi az élet célja?

Mi a te életed célja?

Robot-shower

Szóval biztosan késő van, legalábbis erre fogom, mert eddig abszolút megálltam a darálást, és csak szépen egy-két részenként nézek sorozatot, de első pillantásra én is dalekot láttam benne, csak aztán elolvastam a szöveget.
De akkor is dalek.

Sweet irony

Van abban valami bájosan ironikus, amikor az ember lánya olyas kurzusra iratkozik be egy amerikai egyetemre, amit világéletében nagy ívben elkerült még magyar nyelven is. Aztán kiderül, hogy lehet ezt érdekesen és élvezhetően is előadni. Outrageous.