Hajnali telihold

Azokért a pillanatokért érdemes itt lenni, amikor úgy érzed, örökké fogsz élni.

Test: ébresztő!

Épphogy hazajöttünk kedden, szerdán már hivatalos ügyeket kellett intézni, hát gondoltam, kössük össze a kellemest a mackósajt, beugrottunk a BSI-be is, és kértünk egy rajtszámot vasárnapra. Péntek, szombat vizsga, szóval nem értem rá nagyon parázni, tegnap este azért már zabszem kicsit (jajistenem, mi lesz ha nem sikerül, mi lesz ha utolsó leszek, mi lesz ha.... ), meg némi morgolódás, hogy a páratartalmat elnézve inkább úszni fogunk (meg is volt, tetőtől talpig, saját verejtékben). Ott viszont elmúlt minden para: jó volt a hangulat, mindenki mosolygott, a sok piros pólótól úgy nézett ki a tömeg, mint egy csomó óriás katicabogár, és a meleg ellenére még jobban is futottunk, mint előre számoltam az edzéseink alapján. Na jó, kis fintor: kénytelen voltam belesétálni, mert úgy a kétharmadánál már úgy éreztem, parázslik a tüdőm, és legalább negyvenöt fok van, de azért elsőnek nem volt rossz. Az utolsó ötszáz méteren kifejezetten jól esett a korábbi futam versenyzőinek biztatása ("hajrá, már nincs sok"); befutni a célba, na az meg örömmámor volt. A fiúk ott integettek, hajráztak és fotóztak; szuper érzés volt.
Következő cél: félmaraton. ;)

Sirályok, csizmák, ciprusok

Ott délebbre, a Földközi-tenger környékén közelebb van az ég. Nagy és azúrkék és ragyogó, és olyan szépen feszül a város fölé, hogy az embernek kedve lenne megérinteni, és végigsimítani rajta. Mondjuk egy május végi hajnalon, egy római lakás ablakából kinézve, mikor még hűvös a hajnal, de már érezni a napsugarak melegében a dél tikkasztó forróságát.
Ez a Róma mintha nem is az a Róma lett volna, mint amitől múlt ősszel elbúcsúztam. Persze, színesebb volt, zsúfoltabb és harsányabb, hiszen turistaidény van, de nem csak ezért. Új arcait láttam, kicsit, icipicit talán beleshettem a kőcsipkés-tornyos színfalak mögé is.
A szállás belopta magát a szívembe berendezésestül, aranyos házigazdástul. Jó érzés volt úgy kinézni az ablakon, hogy alattunk egy csupazöld-csupavirág tetőterasz széplett. Mókás volt sirályok rekedt kacagására ébredni hajnalonta, éjjel meg ufónak nézni egyiküket-másikukat. Nem vittünk magunkkal se térképet, se útikönyvet, se hátizsákot; álruhás turistaként kóboroltunk a városban. Muszáj volt megállapítanom, hogy a római nők nem egészen komplettek, hogy holmi (elmebeteg) divathóbortnak hódolva harmincegykét fokban csizmát húznak (nem, nem bokacsizmaszerű szandált/sarut, hanem csizmát) - nyáriruhához, miniszoknyához, sorthoz... Szombaton, mint minden rendes család, kiruccantunk a Villa Borghese parkjába meg állatkertbe :) (ami közel nem olyan szép, mint a budapesti, de azért már ott is kezdik átalakítgatni). Este pedig funból mozi. Kicsit reménykedtünk, hogy csak feliratos lesz, de kitettek magukért, szinkronos verziót láthattunk. Mind a hét ember, aki bent ült a teremben. Igaz, kiderült, hogy a fél kilences előadás arrafelé valami matinénak számíthat, mert kifele jövet viszont elég nagy tömeg csoportosult már a bejáratnál. Szerencsére a megértéssel sem akadt különösebb probléma, mivel akcióvígjátékot választottunk (ja, meg persze én gagyogok valamennyit olaszul, ezt mindig elfelejtem >:) ).
Kinézni az étkező-konyha ablakán, látni a San Giovanni szobrait a háztetők közt, marék hideg cseresznyével ücsörögve fölnézni a méregzöld ciprusok fölött a kék égre, egy szelet utánozhatatlanul finom vékonytésztás pizzával lekucorodni a Re di Roma egyik padjára és hagyni, hogy körülzsongjon a jövök-megyek-mobiltelefonálok-kutyátsétáltatok mindennapi élet.... na minden másra meg ott a mastercard :)