A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 3., csütörtök

2012. július 2., hétfő

Átok és áldás

A fair play jegyében a két évvel ezelőtti posztomhoz hasonlóan idén is meg kell emlékezzek a kisoroszi Edda-koncertről. Ha leírtam a rosszat, úgy korrekt, ha most azt is megemlítem, hogy IGEN! Így! Ilyen egy igazi buli, amit végig lehet ugrálni, csápolni és teli tüdőből ordítani a dalokat. Ha nagyon akarnék kötözködni meg kukacoskodni, akkor hiányolhatnám a Száguldást vagy az Elöl a lányokat vagy az Ebből eléget.... de az a helyzet, hogy - hacsak nem lett volna még vagy másfél órával hosszabb a koncert - így is kerek volt, és elégtétel a tavalyelőttiért. Köszönöm.
(A cím pedig egy számomra új - valójában 2009-es - szám, ami bekerült a kedvencek közé.)

2012. június 2., szombat

VIVAldi!

Nekem ma pontosan erre volt szükségem. Vizsga után, kimerülten  ballagva a villamosmegállótól a HÉV felé. Az aluljáróban egy hegedűs Vivaldi Négy évszakának egyik tételét játszotta, de úgy, mintha egy egész szimfonikus zenekar állna mögötte. Szíven simogatott. Ki mondta, hogy az utcazene nem lehet gyönyörű?
(És nem mellesleg Vivaldi nagy kedvencem, ráadásul mindig Velence jut eszembe róla... <3 )

2010. július 5., hétfő

Ünnep, oly szép...

... a gyertya ha ég. Harminc. Merthogy ennyi éve már, hogy az Edda Művek jelen van a színpadon, a stúdiókban, a köztudatban. "30 éves az Edda Művek - Jubileumi koncert" hirdette a kisoroszi Duna-ünnep műsora. Ohohó, Edda-koncert tavaly is buli volt, idén nyilván még inkább kitesznek magukért az évforduló kapcsán, ott kell hát lennem. Az 'Isten-család-békesség-sámándob-drágavéreim-fogjukmegegymáskezét' rózsaszínkés, enyhén émelyítő cukormázon idén is túltesszük magunkat, az egy-két újdonatúj, hasonló stílben fogant dalt kibírjuk, de a régi Edda kedvéért ki kell menni. Öcsém is jön, remekség, együtt ordítani a régi dalokat talán enyhít a 'de vén is vagyok én, hogy nekem ez zene' feelingen.