Napidepi

Bacietto del giorno: "Coraggio! Qualcuno ti sta aspettando."
Ez mindenesetre biztató. Csak szólhatna is.
A hangdobozban: Ross. Rachel. Bono. Merazjó.

Bon appétit!

Azt álmodtam, hogy egy étteremben ülök, ahol pincérek jönnek-mennek. Leadtam a rendelésem, mint mások is, aztán egyszercsak jött az egyik felszolgáló, hogy sajnos nem tudnak azzal kiszolgálni, amit kértem, mert itt egy csoport, akik mást rendeltek, és mivel sokan vannak, viszont sürgősen enni szeretnének, a séf csak azt főzi, amit ők kértek. Így hát én is kaptam egy tányérnyit abból az ebédből, amit az - egyébként meglehetősen hangos és ellenszenves turistacsoport - óhajtott. Ezzel még ki is lettem volna békülve, legfeljebb máskor eszem azt, amit most kinéztem, de ahogy a tányéromra pillantottam, és belevágtam a húsba, láttam ám, hogy romlott, s percekkel később éreztem, mennyire büdös az egész. A főétel, a köret... bármibe kóstoltam, a rosszullét kerülgetett; még a tejszínhabos desszert is savanyú volt. Gondoltam, kérek egy panaszkönyvet, de kiderült, nem tartanak effélét; közöltem, hogy akkor nem fizetek, mire szúrós tekintetet kaptam válaszul, hogy hiszen elkértem az ételt és beleettem, hogy gondolom akkor én ezt, mégis... S a főpincér váltig állította, hogy az ételnek semmi baja, csak én vagyok válogatós. A történet itt kezdett abszurdba fordulni, de szerencsére - még mielőtt lenyomhatták volna a romlott kaját a torkomon - felébredtem.