Utazás a jacuzzi körül

Ajándék ötcsillagos wellnesshétvége, álom luxuskivitelben.
Greywind parázik, elvégre nem született felső tízezer. Szekrényt kiborít, visszapakol, parázik, családot kiborít. Testvéri jótanács: "lazán bevonulsz, orrod fönt, közlöd hova vigyék a csomagodat és nem köszönsz meg semmit". Ezen persze jót nevetünk, mert hát minket nem erre neveltek, ellenben van bennünk egy egészséges adag cinizmus.
Nos, a hely gyönyörű volt, a társaság kozmopolita, az aggodalom pedig fölöslegesnek bizonyult. Tapasztalataim az alábbiak.

Magyarországon a pénz az esetek többségében mintha taszítaná a kulturáltságot és az igényességet. Amitől én, a panelproli, ám társasági jómodorban (a.k.a. etikett) viszonylag tájékozott valaki föld alá süllyednék, az egyeseknél simán elmegy viselkedésnek. Kristálycsilláros, fehérabroszos, elegánsra terített étterembe becsattogni fürdőruhában, derékra csavart törölközővel, mintha egy balatoni hekksütőhöz állna sorba. Leszólítani a cirkáló pincért, közben a fürdőrucit igazgatva, rendelni, majd a rendelés megérkeztéig belekotorni az egyik polcon álldogáló (valószínűleg) nem fogyasztásra szánt csatos üvegbe. Távozni egy tányérral, mintha szobaszerviz nem is létezne (óó, csak nem spúrnak tetszik lenni?). Reggelinél - nem törődvén azzal, hogy svédasztal van - legalább háromféle dolgot az asztalhoz rendelni, majd olyan undorral bámulni a pincérlányra, mintha most mászott volna elő egy pocsolyából. Köszönet természetesen nem illeti, hiszen csak egy alkalmazott. Ugyaneme reggelihez izompólóban, strandpapucsban, zsebre vágott kézzel bevonulni. Lábat, tizenöt centis sarkú cipővel a szomszédos székre föltenni, mert az úgy kényelmes (még mindig ugyanaz a kristálycsilláros étkezőhelyiség). Liftben ha valaki köszönt, az vagy alkalmazott volt (akik egyébiránt minden tekintetben felülmúlták vendégeiket), vagy azt mondta, 'Guten Tag'.
Egyszóval: nem én kellett volna szégyenkezzek. Nekem még lehetnek finom ruháim. Az ő modorukon viszont valószínűleg semmi sem fog már csiszolni.