Kapitány, jéghegy!

Nagyjából így indultam neki az eddigi három iskolai napomnak. Idegen környezet, idegen emberek, jesszusom, én de öreg vagyok, és biztos mindenki jóval többet tud nálam, és egyébként is - jaj! Külön gyomorremegés volt a mai első két tömb, ami 'Kommunikációs kompetencia fejlesztése' néven semmi jót nem sejtetett társaságfób szerénységemnek. Ráadásul magamhoz képest embertelenül hajnalban kellett kelnem ahhoz, hogy ebben részt vegyek.
A csalódás boldogítóan megkönnyebbülést okozó volt. Továbbá büszke vagyok magamra, hogy amit az előadáson személyes kapcsolatok és gyereknevelés témában hallhattam, azok nagy részére hosszú évek tapasztalatai alapján én is rájöttem, és többé-kevésbé alkalmazni is tudom. A gyakorlat pediglen az alábbi kijelentéssel indult: "Ezeken az órákon játszani fogunk." Ha valamivel, ezzel egy pillanat alatt meg lehet fogni (bár kétségtelen, hogy azért játékból is van olyan, amiben nem szívesen veszek részt, de hálistennek csocsóasztalnak vagy go-táblának nyomát sem láttam a teremben :)). Drámapedagógia. És én, aki háromnál több ember közt jórészt a poharamat szorongatva szoktam ücsörögni és figyelni, mit beszélgetnek, azon kaptam magam, hogy rögtönzött interjút készítek, társalgok, véleményt mondok, ötletelek másokkal együtt. És a túl hamar véget érő óráról kénytelen-kelletlen kisereglő emberek már nem zárt kapuk mögött rejtező idegenek, hanem ismeretlen ismerősök, akikkel össze lehet mosolyogni, leülni, és fölvenni az órán ott maradt fonalvégeket.
Kapitány úr, kérem, globális felmelegedés van. A jéghegy olvadni kezdett. De még az is lehet, hogy mire odaérünk, kiderül: ott se volt.

Sziget 2010

Ahol Bruce Dickinson ismét bebizonyította, hogy még mindig a frontemberek gyöngye. Tudja, hogy kell bulit csinálni. Jó, jó, harminc éve csinálja, de akkor is. Ja, és szeretnék én is így ugrálni ötvenkét éves koromban, miközben a kifulladás legkisebb jele nélkül teli tüdőből harsogom túl a technika hiányosságait.

Álszentség reloaded

Februárban már volt egy hasonló ügy, gondolom ezen felbuzdulva döntöttek úgy valakik, hogy polgárpukkasztanak egy kicsinyt. Létrehoztak egy oldalt (mangia gatti = egyél macskát), ahol ízletes macskarecepteket közöltek, és az állatvédelmi törvényt idézve rámutattak, hogy eme négylábúak fogyasztását semmi nem tiltja. Amit igen, az az állatokkal való kegyetlen bánásmód.

Bratislava - A Tourism How-to

Érkezésekor ne rohanjunk azonnal a recepciós pultnál ácsorgó vendéghez, hiszen még az a téves képzete támadna, hogy belőle élünk. A teraszon napfürdőzve (rossz idő esetén a lounge-ban tévézve), türelmesen kivárunk öt-tíz percet, hogy elkerüljük ezt a kínos szituációt, ezzel mintegy elűzve a dolog üzleties jellegét, ily módon már az első pillanatokban otthonosabbát téve a vendég számára a szállodát.
A check-in folyamán szigorúan tilos a vendégre mosolyogni, nehogy bátorításnak vegye, és ott-tartózkodása során kérdésekkel és/vagy panaszokkal zaklasson bennünket vagy a személyzet többi tagját. Ezt a fölös emocionális megnyilvánulást egyébként lehetőség szerint a továbbiakban is kerüljük.

... Tápéval határos

Mármint Szeged, a hírös város. Ahol keveset jártam eddig, azt is csak átutazóban.
No, kezdjük a pozitívummal: Szeged hangulatos. Afféle Buda-Óbuda és Thessaloniki keveréke feelingben: (neo)klasszicista házak, soksok zöld, kellemesen alacsony városkép, széles sétálóutca, kiülős mediterrán kávézók, cukrászdák, étek-helyek. Árnyas-sétálós vadaspark (bár vagy egy órát kellett különféle építkezések és főutak mentén trappolni, hogy elérjük). Templomtornyok, budai szememnek örvendetesen nem-barokk stílusban - igen, szeretnék még visszamenni majd, és megnézni közelről és belülről is ezeket az épületeket. Különös tekintettel a Pacsirta utcára átellenesen lévőt, hátha ki lehet iktatni valahogy azt a negyedóránként pontos időt :)
És akkor a negatívum. Hatalmas sóhaj keretében, mert tényleg kíváncsi voltam, milyen is az. A Szabadtéri. My Fair Ladyre volt jegyünk, aminek ugyan kívülről fújom a szövegét (angolul-magyarul), de nem volt afféle naiv illúzióm, hogy ugyanazzal a negyvenhat éves fordítással fognak dolgozni. Azért a 'csudijó' helyébe ültetett 'tök király' fülön ütött. Nemcsak mert hangulatrombolóan tizenkilencedikszázadiatlan, de ráadásul még csak nem is rímelt. Édes istenem, mi bajuk volt ezeknek a csudijóval, ami szerintem nagyon jól eltalált magyarítása a loverlynek. Aztán jött még több megütközés, később döbbenet. Dalszövegekben is, közte lévő prózai részekben is. G. B. Shaw - akit én egyébként végtelenül nagyra becsülök éleslátása és csípősen ironikus szellemessége miatt - ha ettől nem fordult meg a sírjában, akkor semmitől. Olcsó poénok, modern utalások, rossz fordítás miatt elveszett vagy nem ülő sziporkák. Sajnálom. Kár érte.
Megyek, megnézem Audrey Hepburnt.

Volare

S eljöve a nap, hogy az nézhetetlen mozgóképszínházi műsorok mián Greywind levegőbe emelkedett.
Eddig a pillanatig volt esélye, hogy a repülés mint olyan gyomorforgató, térdreszkettető, fogantyút görcsösen markoltató, émelygős, halálfélős élmény. Nem sok - mondhatni csak matematikai - de volt. A "nem lesz klausztrofóbiád a gépben? nincs túl nagy hely odabent" című jajdejóhogyfelvetődött kérdésre nagy merészen közöltem, hogy "ó ugyan, dehogy, Trabantunk is volt", majd lapos oldalpislantással felmértem a valóban szűkösnek tűnő utasteret. Gondolatban vállat vontam, ha fób dolog, majd fehérülő ujjakkal szorongatom az ülést, és meggyőző mosollyal leplezem, hogy a hátamon patakokban csorog a veríték. De hogy repülés elől meghátráljak, én, aki mióta eszét tudja a levegőbe vágyott, hát az ki van zárva kérem.

Ünnep, oly szép...

... a gyertya ha ég. Harminc. Merthogy ennyi éve már, hogy az Edda Művek jelen van a színpadon, a stúdiókban, a köztudatban. "30 éves az Edda Művek - Jubileumi koncert" hirdette a kisoroszi Duna-ünnep műsora. Ohohó, Edda-koncert tavaly is buli volt, idén nyilván még inkább kitesznek magukért az évforduló kapcsán, ott kell hát lennem. Az 'Isten-család-békesség-sámándob-drágavéreim-fogjukmegegymáskezét' rózsaszínkés, enyhén émelyítő cukormázon idén is túltesszük magunkat, az egy-két újdonatúj, hasonló stílben fogant dalt kibírjuk, de a régi Edda kedvéért ki kell menni. Öcsém is jön, remekség, együtt ordítani a régi dalokat talán enyhít a 'de vén is vagyok én, hogy nekem ez zene' feelingen.