2011. december 14., szerda

Mire fizetjük a TB-t?

Gyermekem már vagy egy hete elgyötört ábrázattal, ámde határozatlanul mászkált a lakásban, fogfájásból kifolyólag, tegnap meguntam, és elzavartam fogászhoz. Ma reggel gyűrött arccal bebotorkált a felnőtt fogászatra, ahol - miután előadta, hogy mi baja - közölték vele, hogy még nem számít felnőttnek, menjen a gyerekrendelésre. Fölhívta az egyetlen gyerekfogászatot, amit ismerünk, megértően bólogattak, hogy oké, fáj a foga, de körzet szerint nem ide tartozik, kapott egy másik telefonszámot. Három a magyar igazság alapon az újabb rendelőt is megkereste, előadta, hogy elég vacakul érzi magát, mikor mehetne. Ja, hát karácsony előtt már ne is remélje (ezt így dec. 14-én!), majd valamikor két ünnep közt, de inkább januárban. Hogy addig fölfordul kínjában, fájdalomcsillapítón él vagy elmegy magánrendelőbe, az úgy tűnik egyéni szocproblem. Értem én, hogy sokan vannak, de akinek fájt már foga, az tudja, hogy néhány órát is nehéz várni, nemhogy heteket! Éljen a magyar egészségügyi ellátás.
De most tényleg: mire fizetjük a TB-t?!

2011. december 13., kedd

Az első

... karácsonyi jókívánság - merthogy addig már nem lesz dance - így hangzott:
"Szeretnék nektek boldog ünnepeket kívánni... közben fogjátok meg a könyökötöket..."

2011. december 5., hétfő

NapIdézet

"Mindössze négy fontos kérdés van az életben, don Octavio. Mi a szent? Miből van a lélek? Miért érdemes élni, és miért érdemes meghalni? És a válasz mindre ugyanaz: csakis a szerelem."
(Don Juan de Marco)

Inspiration

Gw: - Annyira nincs kedvem ehhez a beadandóhoz, mondjatok már valami lelkesítőt, légyszi...
K: - Így jártál.

2011. december 2., péntek

Karácsonyi vásár

You know: az a hely, ahova a sok zakkant ember kimegy lökdösődni, valami olyan koreográfiájú táncot járni, melyet mintha senki sem tanult volna meg rendesen, ezért mindenki a másik lábán tapos, no és nagyjából másfél óra múlva hozzáfagyni a közelebbről meg nem határozott halmazállapotú csapadéktól nyálas kockakövekhez.
És mégis jó. Nekem most például azért, mert szeretem a hangulatát, kicsit levezethettem a holnapi napomat, amit a hátam közepére sem kívánok, és újfent kiderült, hogy vannak más lököttek is. Az egész egy habos-pihés-szárnyas glóriával kezdődött, amit megláttam valaki fején, és elhatároztam, hogy márpedig nekem ilyen kell. Lett is, némi forralt bor után mindhárman viccesnek találtuk, hogy a fejemre is rakjam, s már az utolsó kört róttuk a bódék közt, mikor egy csapat mosolygós, biciklis Mikulás egyike odaszólt: "Helló, kolléga!". Made my day. Rövid dumcsi után még egy szaloncukorra is jó voltam a gyanúsan sportos és alulkoros Télapónál. (Ennél gyakorlatibb hasznára Dani mutatott rá, mondván így kell ezerötszázért havibérletet venni, mikor a BKV-ellenőr úgy rácsodálkozott a glóriámra, hogy az orra alá dugott napijegyem kb mindegy is volt...)
Kellett ez a holnap előtt. Köszönöm... kolléga :)

2011. november 9., szerda

Felbosszantják...

"- Akarjátok hallani a sikerfilmszinopszist? - kérdezte Melodráma.
Howard felnézett fáradt szemhéja alól.
- Hosszú?
Melodráma derűsen vállat vont. - Mint afféle sikerfilmszinopszis. Íme: "Felbosszantják. Bosszút áll."" (Vavyan Fable: Álomhajsza)

Ez csak úgy eszembe jutott. Szóval...
Ad 1: Én szeretném és fogom eldönteni, mikor és mennyi időt töltök a gyermekeimmel, valamint hogy milyen szellemben nevelem őket. Kikérem magamnak, hogy az állam megkérdőjelezi a szülői szerepre való alkalmasságomat, és kvázi államosítja a gyerekeimet. A világnézetünkhöz meg aztán az égegyadta világon senkinek semmi köze. Nem vagyok köteles katolikus (vagy bármilyen más, csak most épp ez az állami mánia) eszmék mentén élni. Ó, és a "csend, rend, fegyelem" nem abszolút értékek.
Ad 2: A helyzet az alábbi: én vagyok a fogyasztó, ha kimegyek a piacra (legyen az akár konkrét piac vagy hipermarket), keresletemet az igényeim formálják - a pénzemért nem fogok drága szart venni csak azért, mert történetesen itthon sikerült előállítani. Zágsón. Ha vásárolok, azért teszem, mert ízlik. Mert egészséges. Mert tetszik. Legrosszabb esetben pedig azért, mert ezt tudom megfizetni. A népnemzetgazdasági érdekek kb nulla szerepet játszanak a döntéseimben. Egyébként is: miért kéne az ócska és/vagy drága kutyafüle megvásárlásával támogatnom a termelőt a további hasonló színvonalú kutyafüle előállításában?! Hát hülye vagyok én? Tessék minőségit előállítani versenyképes áron, s akkor azt fogom venni. Ennyire egyszerű.
A bosszú pedig? Jusztis gondolkodni tanítom a gyerekeimet. Nem ama fennkölten hangoztatott, ám közelebbről be nem határolt "magyar gondolkodásra", hanem önálló és kritikus gondolkodásra. Saját vélemény formálására. Ja, és hiánycikkekre: nyitottságra, türelemre és toleranciára. Továbbá ezentúl sem teszem be a lábam ama hárombetűs üzletlánc boltjaiba. A Corát azért sajnálom, kár lesz érte.

2011. október 7., péntek

Lingua italiana, tu bellissima!

Sok nyelvet hallottam már, párat magam is beszélek, de az olasz mind közül a legszebb. Biztos sokan lennének, akik egyet nem értően csóválnák a fejüket ezt olvasva, de nekem akkor is egyik örök szerelmem már régóta, és a napokban egy újabb miértjét is felfedeztem. Az olasz nyelvvizsgakészülődés mellett portugálul tanulok, közösségi oldalon, fülelek, az anyanyelvi beszélők hogy ejtenek egy-egy betűkapcsolatot, szót, átkötést, aztán próbálom rekonstruálni. Pipifaxos. És mikor már harmadszor futottam neki egy bekezdésnyi kiejtési gyakorlatnak, akkor elmondtam magamban ugyanezt olaszul. Csodásan egyszerűen hangzott. Tudom, hogy kezdőként meg kell szokni egy új nyelv hangjait, a hangképző szerveknek rá kell állni az újfajta tornamutatványokra, és azt is, hogy olaszul viszont már minimum tíz, de inkább több éve tudok valamilyen szinten. Viszont soha nem kellett lehetetlenülmeghatározhatatlan hangokat kiejtenem. (Vö: castanho - castagno, az az 'nh', ami itt se nem ny, se nem nj, se nem j, se nem n, hanem valahol a négy között, és a 'gn', ami simán nny...) Az olasz nyelv olyan, mint az olasz konyha. Egyszerűen gyönyörű. Egyszerű és gyönyörű. Nincs túlkombinálva: tiszta hangokkal (hétköznapi alapanyagokkal) és alig pár kiejtésmódosító szabállyal (fűszerrel) operál. És működik. Perszehogy az haute cuisin-nek is megvan a helye. De van jobb, mint egy tál spaghetti al dente con pomodorini e basilico?