Órák, órák...

Emlékszem, milyen boldog és büszke voltam, mikor megkaptam életem első óráját. Pici, kerek, fehér számlapja volt, rajta fekete számok, piros műbőr szíjjal lehetett fölcsatolni. Szerettem. Pedig még percre sem volt pontos, és ha elfelejtettem fölhúzni, akkor kereshettem egy másik órát, hogy újra beállítsam.

Viszont ketyegett.

Halk, szapora kis ketyegése volt, olyan, mint valami ódon csipke; megnyugtató és barátságos.

Mert az óráknak is lelkük van, mindegyikük egyéniség, és mind másképp ketyeg.

A nagypapámnak például volt egy pici, fém lábakon álló ébresztőórája, ami határozottan és gyorsan tiktakolt, mint egy sietős bakter, a csörgése is rövid volt és határozott, akár egy őrmester kurta parancsa. A nagymamám szögletes, barna órája lágyan és lassan ketyegett, akárha békésen mosolyogva személte volna a világot. Nem úgy, mint a másik nagyim ébresztőórája, egy háború előtti, régimódi darab: a hangja keményen indult, de lágyan ért véget – klitty, klotty – mintha elmúlt idők esőcseppjei neszeztek volna a tetőn, majd hullottak volna alant egy lassacskán gyűlő tócsába. Bezzeg a konyhai óra! Jókora, kerek számlapját egyszer egy héten kellett kinyitni, mikor valaki fölhúzta, s aztán hét napig számolta a perceket szigorú hangján, mint egy tanár a vizsgán, aki azt figyeli, melyik diák puskázik a pad alatt.

Az évek során egymást váltó otthoni faliórák is különböztek: volt fölhúzott orrú dáma, aki még lecsúszottságában sem áll szóba akárkivel, volt elegáns ruhába öltözött táncos, aki kecses lépteivel ejti ámulatba közönségét, és volt álmos hivatalnok, aki gyűrött arccal  csak rányomja a pecsétet a papírra, és közben alig várja, hogy hazamehessen.

De akármilyenek is, az órák ketyegése kedves és megnyugtató, mint egy barátságos, halk beszélgetés. Mint valaki szívdobogását hallgatni a mellkasára hajtott fejjel.

És a ketyegés ki fog halni.

Megnémítottuk az óráinkat.

Ha belépünk a lakásba, nem üdvözölnek minket, ha éjjel fölébredünk, csak néznek ránk szenvtelenül, hidegen, nem szenderítenek el álomba ringató hangjukon. Unokáink talán már azt sem fogják tudni, mit jelent a szó: ketyegés.

Szomorú és üres lesz a csend az órák csacsogása nélkül.

Emlékszem, milyen  boldog és büszke voltam, mikor egy verseny jutalmaként megkaptam életem első digitális óráját, ami másodpercre pontos volt, és hét dallamot tudott dúdolni.

De nem tudott ketyegni.

Már megint mit csinálsz?!

Új év, új bolondéria, új blog. 365 napnyi zene, nem a slágerlistákról.

So far, so close

Szép a gyémánt?
Nem, nem szép.
Nem szép, mert hiába tökéletes, hiába esztétikus, merev, kemény és rideg. Szerethetetlen.
Csak akkor ad melegséget, ha lángra kap.

So close, so far

Hogy micsoda különbség van...

információéhség és tudásszomj
elégedettség és boldogság
vallás és hit

között.

Daily inspiration

"Turn your face toward the sun and the shadows will fall behind you." (Maori proverb)

Ihlet, te pimasz kölyök!

Mert ilyen vagy, igen. Mindig olyankor kerülsz elő, mikor vendégek vannak, dolgom lenne, vagy épp nem is vagyok otthon. Aztán nekiállsz és nyaggatsz. Rágod a fülemet, beleszólsz a gondolataimba, hogy egy idő után másra már nem is tudok figyelni, csak rád. Aztán mikor leülök, hogy foglalkozzak veled is egy kicsit, nyűgös leszel, durcás, és féltékeny mindenki másra. "Csak rám figyeljél!" - hajtogatod makacsul, de mikor ott hagylak a kuckódban, hogy kiduzzogd magad, már megint a sarkamban jársz. Türelmetlen kölyök vagy, mondom erre én, de végül félreteszek mindent, hogy játszhassunk, hogy csacsoghass nekem kedvedre. Ettől persze fölvidulsz, teljesen lelkes leszel, és képes vagy órákig magyarázni, be nem áll a szád, én meg csak hallgatlak. Néha odáig merészkedsz, hogy még aludni se hagysz, pedig már minden figyelmemet neked adtam, úgy érzem magam, mint egy kifacsart szivacs, de te még mindig csak mesélsz, mesélsz... A másnapot kávéba lógó orrú pandaként indítom, zéró kommunikációs képességgel és kedvvel, s csak remélni tudom, hogy most egy időre kijátszottad magad.

Pardon me?

D, aki szakáccsá szeretne nőni: - Biológia fakultáción boncolunk állatokat!
K, aki viszont állatápoló lesz: - Azt nem úgy hívják, hogy gasztronómia?