Kobakológia

Mindeddig abban a hitben éltem, hogy a matematika egzakt tudomány. Aztán jöttek P mai aranyköpései. Imádom ♥ :)

"A végtelen felírható tizedestörtként."
"A háromszor egyharmad úgy tűnik, mintha egy lenne. De valójában nem annyi."

Halál ciki

Nem vagyok Twilight-rajongónak mondható, bár az első két rész még viszonylag nézhető volt (kizárólag romkomként és nem vámpírtörténetként!), de a fanatikus rajongás érthető, és teljesen egyszerű képletre vezethető vissza. Ahogy Jonathan Swift mondta: "Everybody wants to live forever, but nobody wants to grow old." azaz mindenki örökké akar élni, de senki sem akar megöregedni. Ennyi. Erről szól. És ehhez - illetve ennek köznépi fogyasztásra alkalmassá tételéhez - nem kellett semmi mást tenni, mint lábbal tiporni vámpírtörténetek évszázados hagyományait, de lehetőleg az összeset, majd leönteni cukorsziruppal, és a rejtőző, ravasz, gonosz gyilkosból csinálni egy csillivilli, emós tinirocksztárt. (Akinek a primadonnás nyavajgása egyébként hihetetlenül idegesítő egy idő után.) Az alkoholmentes bor korában végülis elfér a vérfürdőmentes vérfürdő. Cukivámpír. Azt hittem, ennél már nincs lejjebb.
De.
Most már csak azt nem értem, ki akarhatna zombi lenni.

A jövőre túl messze van

Sok év szerepjátékos-absztinencia után hazajönni egy táborból, ahol hasonló zakkanattal megáldott, csupa jó arc emberek mászkáltak, akikkel szinte folyamatosan lehetett játszani... hát hogy is mondjam, kicsit elvonási tüneteket okoz. Hogy nem csak nekem, azt lemérhettem egy hétig szobatársam D-n, aki közölte: "Mesélj életút-játékot, én alkotok valami szofisztikált, intelligens, szociális karaktert."
És elvonult, Fighter's Handbookkal a hóna alatt.

A helyes válasz betűjele:

C.
Plusz?
Plusz.

Hogy milyen érzés három év - egyébként klassz - bölcsészképzés után megint föltelepíteni egy fejlesztői környezetet, és beírni az első programsorokat, azt leginkább a Velencébe való hazatéréshez tudnám hasonlítani. Mert hiába nem tartozom oda látszólag, a helyiek tán még össze is mosolyognak mögöttem, az idegen mögött, mégis ismerősek a fények, a színek, az illatok; tudom, melyik sarkon kell befordulni a halpiachoz, megnyugtat a zsongás, az ismerős nyelv dallama. Körülölel, kisimít. Otthon érzem magam.
Ilyen.
Jó azért is, mert a kettő meg kettő végre négy. Nem három és öt között valahol, szerintem. Szerinte meg három és féltől kezdve bármi. Vagy mégsem. Igen, itt van helyes megoldás, igen, itt el lehet szúrni, és nem lehet rizsázni, de valami furcsa, mazochista módon ez jó.
Így fordulhat elő, hogy a megnyitott játék és a félig kész novella árván szomorkodik, míg én egy harmadik taskon hajnalig kockulok. És hogy a tanulás meg a feelgood címkék egymás mellé kerülnek.

You don't support gay marriage? Oh well...

Persze, hogy államvizsgára kellett volna tanulnom, mikor ezt a videót találtam (facebook-surfing, ollé), ami annyira frappáns, hogy az igazságtartalmától függetlenül is oda kéne dugni mindenki orra alá, aki még ezen a témán problémázik. A többieknek meg csak azért, hogy mosolyogjanak egy jót.

So simple. Or is it?

Abszolút pártsemlegesen a politika (és akár a jövő évi választások) margójára.

"-Tell me something, Varys. Who do you truly serve?
 - The realm, my lord. Someone must."
(George R. R. Martin)

Témínuszkétszáztizenkettő. Ésfél.

"Tájékoztatjuk, hogy [...] képzésének tanulmányi státusza változtatásra került. ’Aktív’ státuszról ’Abszolvált’ státuszra."
Hát ez is eljött. Most már "csak" a záróvizsga, ami rég volt legutóbb, de emlékeim szerint a para azóta is ugyanaz, csak akkor legalább a tételsor egybeesett a tanultakkal és a jegyzetekkel. Mindegy, legalább hamar túlesek rajta, mint egy foghúzáson, aztán buli, és végre visszatérhetek más gondolatainak strukturált rekonstruálásától a saját gondolataim formába öntéséhez.
Felmerülnek régi, kósza emlékek vizsga előtti "jajmennyijobbdolgomvolnamost" és vizsga utáni "uramistennemkellsemmitcsinálni" állapotról. És már előre hiányzik bizonyos értelemben. Hiányoznak az előadások, a csoporttársak - annak ellenére, hogy a levelező képzés közel nem olyan, mint a nappali - és igen, valahol hiányozni fognak még a vizsgák is, az együtt kucorgás a folyosókon, a közös lámpaláz.
De legközelebb azért mégiscsak valami reál szakra megyek :)