A tömérdek dolgok paradoxona

Mert persze vizsga előtt az embernek hirtelen rengeteg nagyon fontos dolga támad. Annyi mindent kéne tenni. Blogolni például. Meg novellát írni, új receptet alkotni, és még ezer más dolog - amik érthetetlen módon a vizsga után hirtelen eltűnnek a semmiben. Így van ez érettségi óta, csak a tárgyak és a határidők változtak, az érzés régi ismerős. Főleg egy ilyen napon, amikor sokszori olvasásra sem sikerült egyetlen mondatot sem a fejembe gyömöszölni, viszont már tíz órakor úgy éreztem, hat ember helyett tudnék ebédelni. Ezért aztán profilt cseréltem, a reménybeli leendő médiaszakember helyébe a kísérletező kedvű gasztromán (és a semmiből valamit mágus) lépett. Ebédkészítés ürügyén sikerült vagy két órát elpepecselnem (a média rövid- és hosszútávú hatásai helyett), konstatáltam, hogy az ételfotózásnak jobbat tett volna a félkész vagy majdnem kész állapot, úgyhogy bármilyen remek is lett a kísérlet eredménye, ezzel ismét nem indíthatom újra hónapokkal ezelőtt 'megújulás!' felkiáltással törölt gasztroblogomat. Ebéd után pedig minden rendes országban sziesztát tartanak. Tuti ami fix: esetemben egy kupac jegyzettel. Nos, a mechanizmust Peter Mayle remekül leírta, igaz kerttel, függőággyal és valami lexikon méretű könyvvel, de örömmel jelenthetem: nappaliban, kanapén, jegyzetekkel is működik! Telefonra ébredtem. Ekkor már elég későre járt ahhoz, hogy a lelkiismeretem tiltakozzon az ellen, hogy bármilyen nagyon fontos dologba belekezdjek, viszont legalább ahhoz is, hogy kedvem legyen tanulni. Az 'egy nap a kukába' fölött érzett dühömben - és hogy a tiltakozó szájat befogjam valahogy - csillogóra suvickoltam a lakás jó részét.

No így kell pörfiktül elszúrni egy napot á la Bogár, hogy se hasznos, se szórakoztató, se kellemes ne legyen.